Botrányos, egyszerűen botrányos- visszhangozták Gémesfalva utcái.
Az emberek fel voltak háborodva. Igen, tudniuk kellett volna, hogy csak becsapja őket ez a polgármester, ez a Miksa János. Két kezével pusztítja, dönti le az évtizedes, évszázados hagyományokat!
Mindez azzal kezdődött, hogy ahelyett, hogy felépíttette volna az új községházát, a szűkös anyagi helyzetre hivatkozva csak a régit festette át, mégpedig halványzöldre. Méghogy halványzöld! Micsoda eszetlenség!
De nem volt ez elég Miksának, nem ám! A szüreti bálon sem osztott ingyen bort, és nem volt felvonulás sem. Ez a hagyománytipró!
Karácsonykor a szokásos négy méteres, díszektől csillogó karácsonyfa helyett csak egy szegényes, alig két méteres fenyő éktelenkedett a községháza előtt.
A gyűlölet nőtt az emberekben. Úgy érezték, tenniük kell valamit, ami megállítja Miksa Jánost.
Az utolsó csepp a pohárban nem más volt, mint az a kijelentés, hogy jövőre- ha nem kap az önkormányzat pénzt az államtól,- a falunapot, és a költségesebb rendezvényeket nem tudják megrendezni.
A falu népe egy emberként hördült fel. Mit számít a pénz? Ami számít, az a hagyomány. Ez tartja össze a közösséget, ettől lesznek egyek.
Vízkereszt napján- mikor már a hold fénye világította meg Gémesfalvát- sötét alakok tömege hömpölygött a községháza felé.
Felgyújtották.
S másnapra már a polgármester is halott volt.